Foto 2010
|
FOTOALBUM 2010. 12. 13. Kisavas, LUCA-KÚRA2010. 12. 13. Kisavas, LUCA-KÚRA A korán sötétedő zimankós hideg decemberben a Kisavasi pincetulajdonosok Luca napján forralt borral, frissen sütött lángossal és cigányzenével kúrálják lelküket és testüket. Erre volt hivatalos az asztaltársaság tagsága is. Aki nem ijedt meg a mínusz 16 foktól, az első bögre forralt bor után már nem is fázott. Melegedni és énekelni a pincékbe is be lehetett ülni. A zenét pedig közfelkiáltással lehetett rendelni. Vörösmarty Mihály: A vén cigány Húzd rá cigány, megittad az árát, Ne lógasd a lábadat hiába; Mit ér a gond kenyéren és vizen, Tölts hozzá bort a rideg kupába. Mindig így volt e világi élet, Egyszer fázott, másszor lánggal égett; Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot; Szív és pohár tele búval, borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal! FOTOALBUM 2010. 12. 07. vezetőségi gyűlés2010. 12. 07. Vezetőségi gyűlés A decemberi gyorsan sötétedő estében, de fűtött pincében beszéltük meg a következő évi programokat.
Ezt követően megkóstoltuk, iható-e már az újbor így Mikulás tájékán. FOTOALBUM 2010. 11. 19. Közgyűlés2010. 11. 19. Ünnepi közgyűlés, 1 éves az Asztaltársaság Új tagok felvétele valamint az asztaltársaság 1 éves születésnapja volt az este fénypontja. Elkészült az asztaltársaság zászlója. Zászlóőrt is kellett választani. Megbeszéltük a jövő évi terveket, tennivalókat. Megvizsgáltuk a Nagyszentbenedeki pincék új borait. Végül, mikor már az összes csillag fenn ragyogott az égen, ".... kulcsra csukjuk a pince vasajtaját, s rövid botra támaszkodva megyünk haza. Az éjszaka hővös már, a társaság árnyalakjait elnyeli az októberi este varázslata. Éltünk, nem éltünk kinek fontos igazán? Bölcsek leszünk, mint a bor, melyet ittunk, s vállvonogatva beszélünk az utókor ítéletéről. Mert minden bölcsesség alja, melyet a magyar hazai borból és a műveltségből tanult, ennyi: szeretni kell az életet, s nem kell törődni a világ ítéletével. Minden más hiúság." (Márai Sándor ) FOTOALBUM 2010. 10. 08. Közgyűlés2010. 10. 08. Közgyűlés és pincézés a Kisavason Új tagok felvétele valamint a "honlapkezdemény" megbeszélése volt a fő téma, azzal a céllal, hogy tagjaink a honlapról értesüljenek az aktuális eseményekről, tervekről, és vissza idézhessék az együtt töltött vidám órákat. Még néhány nap, ( 2010. október 20.) és megjelent a honlapunkon a számláló. Amikor 1-ről elindult, nem gondoltuk hogy 6 számjegyre is szükség lesz valaha. Arra sem, hogy az ország összes megyéjéből lesz látogató. És hogy a földgömbön ennyi zászló lesz ? Az éppen aktuális statisztikát >> itt nézheted meg: FOTOALBUM 2010. 09. 03. Közgyűlés2010. 09. 03. Közgyűlés és pincézés a Kisavason Ezen a közgyűlésen vetődött fel a kérdés, hogy mi lenne ha ...... ha lenne honlapunk. Új tagok felvételét követően a házigazda felhívta az asztaltársaság figyelmét arra hogy a Kisavason is rengeteg elhanyagolt pince - borház vár új gazdára, és ha ez nem történik meg, pár éven belül semmivé foszlik Miskolc város épített öröksége, a városközpont magja, a 200-400 éves pincék törénelme, mely egy kis odafigyeléssel a maga kb. 1000 pincéjével könnyedén lekörözhetné bármely felkapott pincesor vagy mulatónegyed hírnevét, legyen az határon túl vagy határon innen. ( említsük Grinzinget? Portót? Villányt? A Szépasszony-völgyét? ) Nem vetélkedni akarunk! Nem túristaközpont akarunk lenni! - Persze örülnénk ha többen ismernék a miskolci pincéket. Mi CSAK EZER olyan miskolci polgárt keresünk a 160 ezer lakosból, aki megvenné a rommá váló pincéket, megóvná a pusztulástól és hétvégente a szomszédaival poharazva újra élettel töltené be az Avast. Addig.... Szétlopott majd romba döntött borházak, szeméttel telehordott pincék, egyre sűrűbben beköltöző lumpen népség, szeméthegyek, közbiztonság teljes hiánya... Itt már a kissebbségben élő sápadtarcúaknak kell védelem, ombudsman, jog és hatékony eszköz az önvédelemre és vagyonvédelemre. ( a MENTSÜK MEG menüpontban láthatod az eredményt) Itt már csak a Byron-i idézet igaz: "..Törvény nem véd meg itt, ha nem véded magad..."
Vagy mint a strucc, homokba dugjuk a fejünket? Erre vonatkozóan csak egy 1926-os írást tudunk per pillanat ajánlani: "Létesítsen a kormány gyakori vonatjáratokat Budapest és Bugac között, hogy legalább vasárnapokon, Bugacra lerándulva, fejünket a homokba dughassuk, s így tegyük lehetővé, hogy ne lássuk, mi történik ebben az országban." Nagy Lajos: Képtelen természerajz. ( >> ide kattintva) FOTOALBUM 2010. 08. 05 Pecérvölgyi közgyűlés2010. 08. 05. Közgyűlés a Pecérvölgy pincesorán Új tagjelöltként ismerkedünk az asztaltársasággal...... |