FOTOALBUM 2012. 12. 16. Jézuska-várás, Luca-kúra
2012. 12. 16. Jézuska várás, Luca-kúra.
Újra advent.
Újra Luca-nap.
Újra hideg és fagy.
Mégis rendületlenül összegyűltünk a kisavasi hagyomány életben tartására egy forralt borra... és egyéb testet- és lelket melegítő vidám eseményre.
Délután 2-kor gyülekeztünk a BRS pince udvarán: forralt borral, kandallóban tűzzel, és nótás kedvvel.
No persze aki ott volt annak rövidebben is elég lenne, :
Gyülekeztünk - forraltuk -megittuk - felsétáltunk - kóstoltunk - lementünk - lopóztunk- harmonikáztunk - felolvastunk - ettünk - tapsoltunk - táncoltunk - nótáztunk - bezártuk - hazamentünk.
Na de mit szólna ehhez a rövidséghez Pali barátunk ? !
Jól érezted magad? Írj a vendégkönyvbe! > > >
Miután összegyűlt az Avasi Pinceköztársaság népe és a forralt bor is a végére kezdett járni, elindultunk egy kemény 30 méteres túrára az Arnóti sorra, Zsolti pincéjébe akinél - túlzás nélkül állíthatjuk - az Avas legjobb borait kóstolhattuk.
A meghívás ugyan csak egy pohár borra szólt, de ahogy az pincében lenni szokott, végül is négy féle kóstolás lett belőle, ami talán a fenti vidám arcokon is már kezd tükröződni.
A kisképek vetítése automatikus. Nagyobb mérethez kattints a képre, úgy is elindíthatod a vetítést.
Visszatérve a "bázisra", először a gyógygödörben tápláltuk érzelmeinket gyümölcsök lelkével, harmonikaszóval és.....
...és Pali barátunk versfelolvasásával.
Szívünkből szólt, mi is ugyanezt írnánk meg a borról, a barátságról, pincék titkairól. Ha éppenséggel tudnánk verset írni.
Lassan ideje volt a testünket valami szilárdabb étekkel is táplálni......
A háziasszony, Zsuzsika jóvoltából füstölt tarjás bableves került a tányérokba, a poharakban pedig a vendégek által hozott borok csillogtak mindenki elégedettségére.
A testi táplálék után ismét egy kis szellemi táplálék következett:
Amint látni a papíron, először vers volt, ( Legalul olvasható!!) ezt követően egy hosszabb novella az Öreg Istenről, karácsony körül, szarvasokkal, szánnal, az erdő vadjaival, "Mese az Örökkévalóról" címmel.
Aggódó arcok figyelték a történet végét... mármint hogy 11-es betűmérettel még 8 oldal van hátra ami maga az Örökkévalóság.....
Az est fénypontja a FRÁTER-KÓRUS adventi- és karácsonyi Jézuskavárós dalai voltak,
Regős Zsolt vezetésével!
Az este vége felé a társaság két részre oszlott, illetve ki-ki vándorolt a boros pince és a tánc között.
A harmonikaszó végül is a borospincét is betöltötte és a magyar nóták beleivódtak a négyszáz éves falakba - talán ugyanúgy, sokadszorra, mint őseink idején.
Jól érezted magad? Írj a vendégkönyvbe! > > >
Még egy korty az életből
(A BRS pince tulajdonosainak ajánlva)
Még egy jó nagy kortyot,
A hegy, gyöngyöző levéből,
Nosza. Gyere, s igyál!
Keblemre, jó barátom!
Mert bizony, hosszú volt ez az év,
De mégis, oly rövid az élet,
Hogy innen ma hazatérsz?
Már nem is reméljed.
Miért is ne maradnál,
Ne térj nyugovóra!
Más a szokás itt ilyenkor,
Már évszázadok óta.
Zene, ha kell? Jön az is!
Már táncol a gyantás vonó,
A mind mulatni vágyó,
Kopott - nyűtt húrokon,
Vagy ha kell, hát a lágy,
Tárt karú harmonika szól,
Mint egy titkon hazavágyó,
De mégis itt, lenn ragadt,
Szomorkás-bús rokon,
Kit már rég nem láttunk,
Hosszú évek óta,
Ezért hát várd meg itt,
Míg elapad a nóta.
Ahogy majd mind, a sok pohár,
Egymásra, rendre kiürül,
Szebb, már bizony nem lesz,
Csak hangosabb az óda.
De sebaj, mert ezt e pincehely,
Jól megszokta már, régen is,
Ma is. Évszázadok óta.
Hisz szomszédot, s jó barátot,
Itt lenn, a föd gyomrában,
Mindig, és mind jól is megértették,
S tán bizony, sok ellenségnek is,
Idelenn, orvul vérét vették.
Mert a pince mindig is volt,
Nagy titkok tudója,
Hisz idejárt élni s halni
Mind, e szép nagy hegynek,
Eleje, s utója.
Mert felnyitva, a nehéz pinceajtót,
A mélyről is kihallik a nóta,
Körbekereng szűk utcákon,
Évszázadok óta.
Évszázadok óta ősszel,
Hosszú télen, s nyáron,
Tán, nincs is több ily,
Jó igaz hely, itt ezen,
A szomorú világon.
Mert e kies nagyvilágban,
Inkább magunk élünk,
És a szomszédos pincékbe,
Biz' ritkábban lépünk.
Ezért most vegyük kezünkbe,
Szép palack borunkat,
(De ám a jobbik fajtából!),
S kopogjunk be, keressük fel,
Legjobb szomszédunkat,
Hisz közel van, s nem távol.
S vigyünk oda hozzá,
Egy tarisznya vígságot,
Hogy szívéhez szóljon.
Hogy szívéhez szóljon,
Minden kedves nóta,
Mert együtt sírunk és nevetünk,
Itt. Évszázadok óta.
Mert így lett jó barátság,
Pincesorok mentén,
S ehhez semmi ördöngösség,
Csak jókedély kellett,
S persze, nyíltság és becsület,
Hisz így volt ez rendjén.
Rendjén is lenne bizony,
Már évszázadok óta,
Ha nem épp, másról szólna most,
Unos-unalomig itt,
A rég megkopott nóta.
Éppen ezért, te jó gazda,
Fogadd meg tanácsom,
Teríts új abroszt asztalodra,
S legyen dínom-dánom.
Dínom-dánom legyen itt,
Minden jó vendégnek,
Akik ide a szomszédból,
Mindnyájan betérnek.
Betérnek mindnyájan,
Egy finom palackkal,
S maradnak is itt még,
Rózsapiros arccal.
Rózsapír arcokat,
Érző szív dobogtat,
Áramló vérünknek jó szele,
Zászlókat lobogtat.
S mi van-e zászlókra,
Mondd meg ugyan írva?
Hisz nem őrzött titok,
S nem visszük a sírba!
Az van oda írva,
Aranyló betűkkel,
Kisebb hatalmat Istennél,
Sohase ne tűrj el!
Ha pedig azt gondolod,
Kopott ez az óda,
Nézz a megcsorbult kövekre,
Mik évszázadok óta,
Őrzik azok testét,
Kik a lelkükben hitték,
Hogy büszke zászlóinkat,
Jó magasra vitték.
Gyönyörű zászlóink,
Most újra lenn az utcán,
Hol fényes szelekkel,
Épp vonulnak végig,
Hosszú sugárúton,
Fel a magas égig.
És e zászlók után,
De oly sokan nyúlnak,
Kikben az igaz hit szikrái,
Soha meg nem gyúlnak.
Így hát, minden jó barátunk,
Vésse az eszébe,
Büszke, magyar zászlót
Többé ne engedjen annak a kezébe,
Akit nem hívtak még soha le
Jó magyar pincébe.
Jacsó Pál
És aki még hallgatna egy kis FRÁTER-KÓRUST:
< Előző | Következő > |
---|